Miről szól a mediációs megállapodás, és miért jó megkötni, ha el szeretnének válni?
február 1, 2019
Mennyi ideig tart a válási mediáció?
március 5, 2019
Mindet mutat

Hogyan tud a mediátor segíteni az elmérgesedett üzleti konfliktusok kezelésében, és a perek elkerülésében?

A mediáció egy olyan eljárás, amely úgy épül fel, hogy kiélezett helyzetekben, súlyos konfliktusok, és nagy nyomás esetén is biztosítsa a racionális, minden fél számára elfogadható, és az adott körülmények között legjobb megoldások megtalálását, és a vita lezárását.

Az üzleti életben résztvevők mind rendelkeznek egy sor olyan készséggel, amelyek révén az esetek többségében sikeresen vezetik tárgyalásaikat, és oldják meg a felmerülő vitákat. Előfordul azonban, hogy egy-egy probléma odáig fajul, hogy hiába próbálják továbbra is alkalmazni a korábban jól bevált módszereiket, az adott esetben ez mégsem javít a helyzeten.

Mi lehet ennek az oka?

Mindannyian többé-kevésbé rögzült minták szerint gondolkozunk, és cselekszünk. A világban szerzett tapasztalataink birtokában sikeresen mozgunk szakterületünkön, és egyre nagyobb biztonsággal kezeljük a mindennapi életben gyakran felmerülő helyzeteket. Mivel már sok helyzettel találkoztunk, szinte mindig találunk egy múltbeli eseményt, ami hasonlít a jelenlegire, és mi sem egyszerűbb, az akkor eredményes stratégiát alkalmazzuk újra. Ez sok esetben működik is anélkül, hogy a két esemény közötti különbségek lényegesen befolyásolnák az eredményt. A kialakult mintáink rengeteg energiát spórolnak nekünk, hiszen ilyenkor nem kell mindig újra és újra a szituáció minden részletét elemeznünk.

Azonban előfordulhat az is, hogy akár a körülmények különbsége, akár a tárgyalópartnerek személyisége, előfeltevései, várakozásai olyannyira eltérnek attól, mint amivel korábban találkoztunk, hogy új stratégia kialakítására lenne szükség, de ezt nem vesszük észre idejekorán. Amikor szembesülünk azzal, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogyan kellene, mert nem működnek a korábban bevált mintáink, gyakran már olyannyira elmérgesedett a konfliktus, hogy veszélybe kerül az egész együttműködés, és a partneri viszony.

Akár egy hosszú együttműködés, partneri kapcsolat esetén, akár egy egyszeri szerződéses kapcsolatban annyira el tud csúszni a kommunikáció, hogy a felek már nem látnak a békés megoldásra lehetőséget, és a kapcsolat megszakítása, illetve a bírósági peres eljárás mellett döntenek, hogy igazukat akár erővel is keresztülvigyék.

Hogyan tud ilyenkor segíteni a mediátor?

Ezekben az elakadt és elmérgesedett helyzetekben nyújt békés megoldást a mediáció, amely megfelelő szakember igénybevétele esetén segít a partnereknek higgadtan új szempontokból látni a konfliktusukat, megérteni, hogy mi vezetett idáig, benne a saját szerepüket is, majd pedig újult erővel belevágni a tárgyalásokba.

A mediátor segítségével egyrészt sor kerül az ügy jogi és üzleti szempontokból való újraértékelésére, valamint a lehetséges kimenetek átgondolására. Megfogalmazzuk az adott esetben elérendő célt, és közösen azon dolgozunk, hogy elérjük azt. Ehhez igénybe vesszük a mediáció és az üzletei coaching eszköztárát, és a helyzetnek megfelelően fejlesztjük a partnerek konfliktuskezelését.

A partnerek abban kapnak támogatást, hogy megértve egymás szempontjait megtalálják a konkrét esetben alkalmazható legjobb megoldásokat, olyan rugalmasságot biztosítva, ami még mindkettőjüknek belefér.

Ezáltal elkerülhetőek a perek, és az együttműködések új alapokra kerülhetnek.

Ha egyedül nem találják a békés megoldást üzleti konfliktusukra, forduljanak hozzám bizalommal, együtt megtaláljuk!

Dr. Adamkó Erna

ügyvéd, mediátor

+36 30 624 3945

erna.adamko@gmail.com