Mik a mediáció előnyei válás esetén?
május 14, 2018
Hogyan tud segíteni a mediátor, ha csak az egyik fél keresi a megoldást?
június 19, 2018
Mindet mutat

Hogyan tud segíteni a mediátor párkapcsolati problémák esetén?

Ha problémák ütik fel a fejüket a kapcsolatunkban, sokáig hajlamosak vagyunk tudomást sem venni a létezésükről, miközben fokozatosan távolodunk egymástól. Ha pedig folyamatosan ismétlődnek a feszültséget keltő, meg nem oldott helyzetek, akkor kizárólag a saját nézőpontunkat hangoztatva sértettséggel, vagy dühvel reagálni.

A mindennapok rohanásában nem könnyű előhozakodni kellemetlen kérdésekkel, amiket eddig is mindenki elodázott. Nehéz megfelelő körülményeket teremteni, és a legjobb szándék mellett is, nyitottnak, és együttműködőnek lenni olyan helyzetben, amikor megbántva érezzük magunkat.

A mediáció során mediátorként abban tudok segíteni a hozzám fordulóknak, hogy egy támogató közegben közösen rá tudjanak nézni a problémáikra. A továbbiakban ne ”elbeszéljenek” egymás mellett, vagy azt keressék, hogy ki volt a hibás a helyzet létrejöttében, hanem megtalálják a saját megoldásukat a helyzetükre.

Az első lépés a közös felelősségvállalás, és az elköteleződés a megoldás megkeresése mellett. Ha ez megvan, akkor segítséget tudok nyújtani mind a kommunikációjuk helyreállításában, mind az egymás jobb megértésében, és egy olyan közös élet kialakításában, ami mindkettőjük számára örömteli.

A mediáció nem pszichoterápia, nem célja a személyiség, vagy az élettörténet mélyebb elemzése. Jövő- és cél– orientált folyamat, amely azzal az alapfeltevéssel dolgozik, hogy a résztvevő felek képesek a legjobban megoldani az életükben felmerülő problémákat. A mediátor szerepe az, hogy megmutassa az ehhez vezető utat.

Csak a megoldás megtalálásához legszükségesebb mértékben foglalkozunk a múlttal. A mediáció jövő– orientált, ami azt jelenti, hogy arra keressük a választ, hogy Önök hogyan tudnának harmonikusabban együtt élni. A cél – orientáltságból pedig az következik, hogy a mediáció nem egy hosszadalmas folyamat, hanem egy általában 8-10 alkalomból álló ülés sorozat, ami gyakorlati segítséget nyújt a konfliktusok kezeléséhez és a problémamegoldáshoz.

Amennyiben párkapcsolati nehézségeik vannak, amiket egyedül eddig nem tudtak megbeszélni és megoldani, kérem, keressenek bizalommal a következő elérhetőségeken:

Dr. Adamkó Erna
LUNAR Irodaház
1134 Budapest, Dózsa György út 150.
+36 30 624 3945
erna.adamko@gmail.com